Háború vagy béke?…

A vadkárinfó blog működtetésének kiemelten fontos célkitűzése, hogy bejegyzéseivel segítsen a vadkárok miatt szembenálló feleknek a békés megegyezésben.

Az új Vtv. és a Vhr. megjelenése után sok térségben érezhetően javult a vadászatra jogosultak és földhasználók viszonya, azonban igen messze van még a kívánatos kölcsönös együttműködés a vadkárok megelőzésében – elhárításában és a megegyezésben.

Sajnálatos módon még mindig fellelhetőek a múltból örökölt “vadászbosszantó és földhasználó bosszantó” jelenségek: feldöntött magaslesek, üzekedés-bőgés idején a potenciális helyeken működtetett és kis időközökre állított hangriasztó készülékek, valamint a betakarítási gépek ellen irányuló „defektet okozó eszközök” kiszórása a kultúrákba.

                                                 Feldöntött magasles

                      Egyeztetéssel – vagy anélkül működő hangágyú

         A betakarító gépek ellen irányuló defektet okozó “eszköz” elszórása

A kívánatos együttműködés megfelelő formája, amikor az előzetes – és végleges vadkárfelmérések alkalmával mindkét fél jelen van a szemlén, meggyőződik a szakértő által alkalmazott módszerről, annak objektivitásáról és esetleges észrevételeiket – kérdéseiket még a helyszínen tisztázzák a szakértővel.

                            Közösen végzett előzetes túráskár felmérése

        Közösen végzett végleges vadkár felmérés (mintaterület mentén)

A vadkár felmérés módszerére vonatkozó és kötelezően alkalmazandó (rendelet? –útmutató?) hamarosan  megjelenik és annak alkalmazásával várhatóan még közelebb kerülhetünk a két fél megegyezésével záruló vadkárügyek megoldásaiban.

Munkám során megfordulok az ország minden részén és örömmel tapasztaltam azt, hogy egyre több helyen van példás vadgazdálkodó – földhasználó együttműködés, amit szeretnék a vadkárinfó olvasóival – követőivel is megosztani.

Azzal a kéréssel fordulok a vadgazdálkodók – földhasználók felé, hogy írják meg nekem, hol, milyen módon érték el azt, hogy a vadkárokat minden esetben békés és megegyezéses úton tudják megoldani, amit okulásul megoszthatok a vadkárinfó olvasóival is.

Célom az, hogy mindkét fél (a szakértővel együtt) a valóságot lássa a vizsgált területeken és a bejegyzés nyitóképe  az alábbiak szerint változhasson:    

Üdvözlettel: Prencsok János

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.