Képzelt riport egy vadásztársaság elnökével a vadkárokról

Vadkárinfó:– Szeretettel köszöntöm Elnök Úr! A megyében az a hír járja, hogy Önök a vadkárok tekintetében példa értékű kapcsolatot ápolnak a vadásztársaság területén gazdálkodó földhasználókkal és erdőgazdákkal. Igaz ez?

Elnök:– Igen, valóban így van. Amióta mi lettünk az új vadászatra jogosultak, ezt az utat választottuk.

Vadkárinfó: – Elmondaná röviden, hogy hogyan működik ez a jó kapcsolat?

Elnök:–   Nálunk az újjáalakulás óta -köszönhetően a gazdákkal való nagyon jónak mondható kapcsolatunknak – eddig minden esetben meg tudtunk egyezni a vadkárokban. Évente átlagban 8 mFt körüli vadkárt fizetünk (90 %-ban mezőgazdasági kár). A módszerünk a következő:

A gazdák vetéstervének megismerése után leülünk velük (én és a vadkárban kijelölt kapcsolattartóm) és megbeszéljük a megelőzéssel kapcsolatos terveket, kinek mi a feladata és azután is állandó kapcsolatban vagyunk egymással (van erdő, ahol van kihagyott 5 m és mi is építünk villanypásztort, stb.).

Amennyiben keletkezik előzetes kár, azt közösen rögzítjük, készítünk jegyzőkönyvet és fényképeket.

A végleges vadkárok becslésekor első lépésként (pár tízezer forint nagyságú károk) először kimegyünk a területre és ott, hagyatkozva a saját tapasztalatunkra és gyakorlatunkra, megegyezünk. Ezt az egyezséget írásba foglaljuk ( két tanú aláírása szükséges a hitelesítéshez: „Vtv. 81/B.§ (4) A vadászatra jogosult a vadkár alap terhére teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt egyezséggel vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított vadkár megtérítése érdekében teljesíthet kifizetést.). Amennyiben nagyobb károk keletkeztek (százezrek, milliók), abban az esetben egy mindkét fél által elismert vadkár szakértő végzi a kárfelmérést a jelenlétünkben. Ő 2-3 napon belül elkészíti a szakértői véleményét és azután ülünk le az egyezség megkötési tárgyalásra.  Eddig minden esetben meg tudtunk egyezni és a gazdák is méltányolják azt, ha néhány esetben a fizetés teljesítése a bőgés után a nagyobb bevételek beérkezését követően  történik.

Vadkárinfó:– Az Önök gyakorlatában nagy jelentősége van a felmérést végző vadkár szakértő szakmai tudásának és objektivitásának. Könnyen találtak szakértőt?

Elnök:– Mi teljes mértékben meg vagyunk elégedve a szakértő munkájával. Nem tudom, hogy másnak milyen gondot jelenthet hasonló szakember kiválasztása és alkalmazása. Meg szeretném jegyezni, hogy a hamarosan megjelenő egységes vadkár felmérési útmutató ezután nekünk is lehetőséget ad arra, hogy folyamatában is lássuk, hogy a szakértőnk az ott leírt módszerrel hogyan végzi a felmérést.

Vadkárinfó: – Mit üzenne a többi vadászatra jogosultnak és földhasználónak?

Elnök:– Én meleg szívvel javasolnám ezt a módszert,  a két fél részéről tanúsított hozzáállást másoknak is, higgyék el sokkal jobb békében élni, mint minden évben kardozni egymással.

Tisztelt vadászatra jogosultak, földhasználók és erdőgazdák! 

Ezt a képzeletbeli riportot-bejegyzést azért készítettem, hogy itt is érzékeltessem a célomat: csak a két fél együttes vadkár megelőzési munkájával és csak tárgyalásos módszerrel lehet hosszú távon a két ellenérdekű félnek együtt élni. Ennek megvalósításához szeretnénk segítséget nyújtania a leghatásosabb módszerek-, eszközök- és bevált gyakorlatok jövőben történő ismertetésével.

Megköszönném azoknak a vadászatra jogosultaknak és földhasználóknak a hozzászólását, akiknél a riportban leírt módon  már működik a kapcsolat – ezt bemutatnánk – vagy ha valamilyen ok miatt nem tud így működni – erre megoldást keresnénk -, hogy ezzel is közelebb kerüljünk a vadkár kérdésének a legrövidebb úton történő  (jegyző- és bíróság nélküli) minél jobb és elfogadhatóbb megoldásához.

Várom a hozzászólásokat.

Üdvözlettel:                                                                                    Prencsok János                                 

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.