Szeretettel köszöntöm a vadkárinfó Olvasóit és Követőit!
Amint a címből is olvasható, elindítunk egy humoros és tanulságos történetekről szóló új sorozatot a vadászattal kapcsolatos megtörtént esetekről. Ezzel egy kis mosolyt szeretnénk varázsolni olvasóink arcára és a történetek olvasásakor biztosan sokuknak eszébe jut egy-egy régi emlék, amelyet átéltek vagy hallottak. Reméljük, hogy néhány eset tanulságul is szolgálhat, főleg a fiatalabb korosztálynak, de az idősebbeknek is.
Szeretnénk, ha olvasóink is csatlakoznának és humoros vagy tanulságos történeteiket megosztanának másokkal is. A beküldött maximum 1 oldalas történeteket kívánság szerint névvel, név kezdőbetűivel vagy név nélkül közöljük. Kívánságra az alap sztorit kiegészítjük és képpel is szimbolizáljuk.
Várjuk az elküldött történeteket!
Dám bika vadászat
Az egyik vadászházba vendég érkezését jelezték 18.00-ra, akit másnap dám bikára kellett vadásztatni. A fácánok már régen felgallyaztak a közeli fákra és a parkoló reflektorainak fényénél már látni lehetett a denevérek cikázó repkedéseit, amikor végre 21.00-körül megérkezett a vendég , akit – a sok várakozás miatt – „kitörő örömmel „fogadott a fővadász és elmondta, hogy terepjáróval másnap barkácsolni fognak (ekkor még lehetett bikára is barkácsolni) és a reggeli után 7.00-kor indulnak.
Másnap reggel a vendég szobájába valószínű nem hallatszott a kakas kukorékolása, de még a makkot lakmározó mátyás madarak rikoltozása sem, mert igen későn ült a reggeliző asztalhoz (csoda, hogy odatalált, mert a szeme helyén csak igen keskeny rés látszott). Az igen csinos gondnoknő elmondta, hogy a kedves vendég még az éjszaka folyamán elfogyasztott fél üveg házi pálinkát és öt üveg sört is, sőt úgy gondolta, hogy a szolgáltatásokban benne foglaltatik a gondnoknő által ágyikó szélén elmondandó esti mese is. Végül tudomásul vette, hogy az nem része a szolgáltatásoknak. A reggeli nagyon elhúzódott és tartott kb. 2 óra hosszat. A kísérő vadásznak ez nem nagyon tetszett és az sem, hogy reggeli közben elfogyott újabb fél üveg házi pálinka is – de nem szólhatott ezért.
Az autóba való beszálláskor is voltak apróbb gondok, de végül csak elindult a vadászó csapat. Sajnos abban az időben (lehet, hogy mostanában sem?) nem nagyon lehetett a hivatásos vadászoknak megjegyzéseket tenni, mert nagyon sokan álltak sorban a jó helyekért és inkább némák maradtak. Kis idő múlva az autó beért abba a szálerdőbe, ahol a kísérő dámbikát remélt. Pár száz méter megtétele után egy jó bika (a kísérő egy pillanat alatt még távcső nélkül is el tudta bírálni) keresztbe állt az úton. A vadászkísérő elöl ült (ahogyan kell) a sofőr mellett, kinyitotta az Ő ajtaját és hátraszólt a vendégnek, hogy gyorsan, de csendben szálljon ki az autóból, töltsön csőre és mellette az autó és ajtó közötti résben célozza meg a bikát, majd ha szól, akkor lőjön. A vendég (ha nem is szélsebesen), de lőkész helyzetbe került. A vadász szólt, hogy „tessék lőni”…az ilyenkor szokásos pár másodperc helyett vagy fél perc múlva megszólalt a vendég: „Melyiket lőhetem?”. A sofőr és a vadász egymásra nézett, fél úton megállt az Ádám csutka nyelésük közben, a madarak abbahagyták eddigi csiripelésüket, a lépni készülő bikának földbe gyökerezett a lába és teljesen ledermedt…MI VAN?…szerencsére a kísérő gyorsan észre tért és a következőt súgta a vendégnek: „amelyiket a legjobban tetszik látni”…”jó”…így a vendég. Pár másodperc múlva lövés törte meg az eddigi halálos csendet, a sofőr és a kísérő levegőt vehettek, a madarak újra énekelni kezdtek és …a bika sértetlenül tovább kocogott. Talán a közmondás itt is igaz volt: „Nem minden az, aminek látszik”. A kísérő kifejezte mély sajnálatát és a nap hátralévő részében úgy irányította az autót, hogy még véletlenül se találkozzanak dámmal. Este vacsora közben a vendég még egy kicsit legeltette szemét a gondnoknőn és megjegyezte, hogy „nincsen semmi baj, majd megpróbálom máshol” (ezt is meg azt is?)”. „Hála Istennek” –gondolta a fővadász és csendesen elköszönt a vendégtől.
Gím bika vadászat
Korán reggel vendég érkezett a vadászházba selejt gím bikát szeretett volna lőni. Annyi „használati utasítást” azért kaptak, hogy kezdő vadász a vendég és figyeljenek rá, legyenek türelmesek. Reggeli után beültek a kísérő vadásszal az UAZ-ba és elindultak barkácsolni.
Eltelt már két óra is (azon a vadászterületen ez már sok időnek számított), de megfelelő súlyú selejtbikát nem láttak. Egy aránylag ritkás szálerdőben a kísérő meglátott egy vegyes rudlit, ezeket már jól ismerte és amelyben volt egy 6 kg-körüli jó selejtbika is. Hátraszólt a vendégnek: „Most kiszállunk, én megyek elöl, keresek egy fát, amely mellől meglőhetjük a bikát. Csendben tessék szorosan mögöttem jönni és vigyázzon, hogy száraz ágakra ne nagyon lépjen.” „Jó”, mondta a vendég és lassan közeledtek a szarvasok felé. 20-30 m megtétele után a kísérő meglátta a keresett bikát, beállt egy vastagabb fa mögé és hátrasúgta a vendégnek, hogy „balra ott áll a bika a tehenek mellett, azt lehet lőni”. „Jó, csak gyorsan visszamegyek a puskámért” – válaszolta a vendég.
Képzeljük el azt a boldogságot, amit a kísérő érzett ekkor. Természetesen a rudli megugrott, de nem sokkal később azért sikerült elejteni egy 5,5 kg-os jó selejtbikát.
Házi disznó vadászat
Sok évvel ezelőtt köztudott volt a vadászberkekben, hogy van egy nagyon magas beosztású „vadász”, aki még a többiektől is jobban szerette a „legtöbbet lőni, a legnagyobbat lőni és az éjszakai lámpás disznó vadászatot”.
Történt egy alkalommal, hogy bejelentkezett egy vadászházhoz és közölte a fővadásszal, hogy éjszaka lámpával fog disznóra vadászni. A fővadász intézkedett a vendég fogadásáról és az éjszakai vadászat előkészítéséről. Berendelte a platós UAZ-t és egy belevaló hivatásos vadászt, akikkel megbeszélte az éjszakai útvonalat és a „feladatot”. Véletlenül ezekben a napokban más magas rangú vendégek is voltak, természetesen „normál” hajnali-esti lesvadászatra.
A nap eltűnt a dombok felett, a hold (telihold volt) már szürkületben megjelent az égen és ő is mosolyogva várta az éjszakai történéseket…mert majdnem mindenki tudta, hogy lesznek „érdekes „történések. A vendég és a kísérő az UAZ-zal elindultak az éjszakai vadászatra. Az útjuk a hegy lábánál vezetett, ahol kinn lakott egy erdész a családjával és az állataival. Volt ott ló, baromfi és voltak disznók is, amelyek többet voltak az erdőben, mint az ólban. A csapat elhaladt az erdészház mellett és nemsokára elértek egy tisztáshoz. A hold a szokásosnál is jobban ragyogott, mert tudta, hogy perceken belül olyat fog látni, ami nem sok égitestnek adatik meg. A tisztás szélén ott túrt két „fekete disznó”, mert ugye „sötétben minden tehén (és disznó is) fekete”. A hivatásos vadász megállította az autót és szólt a vendégnek, hogy a tisztás túloldalán ott van két termetes süldő, készüljön fel a lövésre. Kérte, hogy amikor felvillantja a lámpát, azonnal lőjön a vendég. A pár másodperc a lámpa villanásáig nagyon lassan telt el, de ez alatt a vendég már maga előtt látta a töret átadását és hallotta a gratulációt is. Villant a lámpa, dörrent a puska és pár lépés vágta után eldőlt az egyik disznó. A kísérő távcsővel nézte a történteket és máris elhangzott a várva-várt bűvös szó: GRATULÁLOK! …megvan a disznó. Ezután az autó odaállt a „vad” mellé és a vendég leszállt a platóról. Ahogy közeledett a disznó felé, úgy változott az arc színe az izgatottság okozta fehérről a méreg festette vörösre. -„Ez házi disznó! hű, mit lövetett velem?” -Bocsánat vendég úr, de a sötétben vaddisznónak néztem – válaszolt a kísérő. „Azonnal menjünk be, nem akarok tovább vadászni!” – mondta a vendég. Feltették az autóra a disznót és bementek a vadászházhoz.
A vadászházban „véletlenül” még fenn volt a többi vendég és folyt a kártyaparti. Ők tudtak az előre megtervezett „disznóvadászatról”. A kísérőt is megnyugtatta „Valaki”, hogy csinálják végig a megbeszélteket, nem lesz semmi bántódása. Neki nem is lett…azonban amit kapott a vendég még két év múlva is, azt biztosan nem felejtette el. Csak néhány mondat és kérdés a vadász- és munkatársaktól:
Állítólag az eset után a vendégnek ritkábbak voltak az éjszakai lámpás disznó vadászatai.
Végül ismételten kérem kedves Olvasóimat, hogy akinek van olyan vadásztörténete, amely humoros és tanulságos lehet mások számára, küldjék el és rendszeresen megjelentetjük azokat is.
(ide: vefapj@gmail.com)
A korábbi bejegyzésemben történt kérésemnek megfelelően érkeznek a vadkárbecslést végzőkkel kapcsolatos észrevételek és panaszok, amelyeket összegezés után, a megfelelő helyekre továbbítani fogok.
Üdvözlettel: Prencsok János (vadkárinfó)